Cézanne (1905) - Csendélet almákkal és őszibarackokkal

"A szemnek el kell ragadnia, össze kell kötnie a dolgokat" – mondta Cézanne – "az agy ad majd neki formát." Egy csendéletben, ahol a művész maga is megteremti azt a világot, amit fest, minden tárgy, minden elhelyezés, minden nézőpont egy döntést képvisel. Cézanne az itt látható tárgyakat sokszor újra és újra lefestette. Az asztal, a mintás terítő és a virágos kancsó mind olyan kellékek voltak, amelyeket a műtermében tartott. Minden egyes másfajta elrendezés a formák és viszonyaik új felfedezését jelentette.

Itt az asztal váratlanul megdől, szembeszállva a perspektíva hagyományos szabályaival. Hasonlóképpen, a kancsót profilból látjuk, de betekinthetünk a belsejébe is. Paradox módon éppen Cézanne hűsége ahhoz, amit látott, magyarázza ezt a logika és a háromdimenziós tér "tagadását". Nem annyira arról van szó, hogy szándékosan lapítaná ki a teret. Inkább magukra a tárgyakra koncentrál a bennük létező perspektivikus elrendezés – a "levegő doboza" – helyett. Cézanne lassan és megfontoltan dolgozott. Napok alatt mozgatta az állványát, különböző tárgyakat – vagy akár ugyanazt – más-más pontból festve. Minden alkalommal azt festette, amit látott. A festés folyamatába való belemerülése tolta munkáját az absztrakció felé.